Bemutatkozás

A Kendereskert újraélesztésével
célunk egy olyan látogatóközpont létrehozása,
mely értéket teremt a városnak és méltó helyet ad a generációkat
felölelő hagyományoknak.  Életre kelt egy pásztormúzeumot, ahol
a hagyományos háztáji gazdálkodás, a magyar őshonos állatok,
a pásztorkodás hagyománya, valamint a pásztorélet motívumai
kerülnek bemutatásra.

Hajdúnánás határából ered a történelmi Hortobágy-folyó, mely vízfolyás kapcsolja össze városunkat a Hortobággyal. Az alföldi puszta részenként az itt élők büszkék a több évszázada öröklődő tradicionális gazdálkodásra és a város pásztorkultúrájára. Településünkön mindig is nagy hagyománya volt a minőségi állattartásnak. Az 1935-ös adatok szerint ebben az időben Hajdúnánáson 4000 szürkemarhát tartottak, többet, mint a hajdúvárosokban összesen.

Idén nyártól új turisztikai látványosságként várja vendégeit a Kendereskert, ahol a tájegységünkre jellemző növénytermesztés és állattartás folyik. A Kendereskertben több hazai őshonos állatfajta is fellelhető, mint például a szürkemarha, mangalica sertés, magyar racka juh, merinói birka, bivaly, kecske, szamár, ló illetve őshonos baromfik.

Szeretettel várunk Minden Kedves Látogatót!

Nyitás: 2015 május 1.

eseménynaptár

2023 - Március
előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2023 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2023 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2023 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2023 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2023 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2023 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2023 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2023 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2023 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829
2024 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
2024 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2024 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2024 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2024 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
2024 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2024 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2024 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2025 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2025 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728
2025 - Március
vissza nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31

hirdetések

tárhelyszolgáltatónk

MAXER Hosting Kft.

Cégjegyzékszám:
0809013763

Adószám:
13670452-2-08

Bankszámlaszám:
CIB Bank 10700031-43547609-51100005

Cím:
Budapest XIII.
Victor Hugo u. 18-22.

e-mail:
support@maxer.hu

Tel.: 70 / 422 73 63
Fax: 1 / 700 19 51

Kendereskert - Városunk büszkesége, hagyományaink ápolója

powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin